34. tétel
CSÓK ISTVÁN (1865-1961) - Sokác lányok a Duna partján, 1905-1910 között
Festmények
70x78 cm, olaj, vászon
jel. b. l. Csók I.
Kiállítva:
- M. I. É. N. K. III. kiállítása. Budapest, Nemzeti Szalon, 1910. január-február, kat.: 94.
- Az 1927. évi magyar táj- és életképkiállítás. Budapest, Műcsarnok, 1927. január-február, kat.: 124.
- Csók István jubiláris kiállítása. Budapest, Ernst Múzeum, 1935. január, kat.: 22.
- A nő a művészetben. Budapest, Műcsarnok, 1936. okt.-nov., kat.: 261.
Csók István számára az első, olyannyira áhított hivatalos elismeréseket népéletképei hozzák meg. Pályája indulásakor, 1889-ben a párizsi Szalon zsűrije dicséretben részesíti Krumplitisztítók című művét, majd két évvel később a Szénagyűjtés és az Úrvacsora arat osztatlan elismerést. A plein air festészet újszerű látásmódját alkalmazó művek témái még az otthoni, dunántúli környezetéhez kapcsolódnak. A „kereső”, Rózsa Miklós szavaival „evolucionista” alkotó a századforduló éveiben lázasan törekszik saját hangjának megtalálására. A müncheni „finom realizmus” aprólékos, túlfinomult természethűségét, tüntetően szenvedélymentes ábrázolásmódját előbb szimbolista kísérleteivel igyekszik meghaladni. Párizsban fogant frivol egyházi és történeti vásznai, a bizarr erotikus látomások azonban nem festői kifejezőeszközeikben, hanem témavilágukban nyújtanak újdonságot. Csók az itthon töltött nyarak időszakában fölfedezi a sárközi, öcsényi paraszti világot, a dél-dunántúli táj formákat tiszta színfoltokká oldó napsütését, a bácskai, baranyai délszláv sokácok gazdag, élénk színekben pompázó női viseletét. “Falura megy és eltemetkezik a magányban, hogy egyedül maradjon a napsugárral. Egész szenvedéllyel merül el a napfénytől átitatott levegő, a vibráló, ragyogó, égő, hullámzó levegőég megfigyelésében, amint teremti a színeket, változtatja, formálja, reflexekbe meríti… újra látni, újra érezni kellett megtanulnia, más színeket keverni, más palettát találni, szinte új szemet keresnie” – írja Lázár Béla a festői megújulás éveiről.
A kis baranyai, tolnai falvakban, Bodolyán, Darázsban, Mohácson és Öcsényben készült vázlatok alapján sokác népéletképek egész sorozata születik párizsi műtermében. Csókot lenyűgözi a viruló fiatalság szépsége, a hétköznapok nyugalmas békéje, a színpompás viseletek látványa, modelljei is többnyire díszes ruháikba öltözött fiatal lányok az otthoni munka vagy pihenés közben (Varró sokác nő, 1907; Alvó sokác nő, 1907), szerelmi incselkedés pillanataiban (Mézevők, 1904) vagy jeles alkalmakkor (Öcsényi keresztelő, 1902). A Sokác lányok a Duna partján menyecskéi is fiatal szépségük teljes öntudatával jelennek meg. A napfény és a vízközeli párás levegő tiszta színfoltokká oldja a látványt, a lányok ünneplője pompás színcsokrokként virul ki a Duna kék víztükre előtt. “Színessége olyan mint a réteké és a kerteké – írja a mester egy méltatója 1926-ban – Csupa virágszín. Mintha nem is ólomtubusokból nyomná ki a színeit, hanem eleven virágok vérét facsarná a palettára.” Csók több ízben is a mohácsi Duna-parton festi meg modelljeit. Képünkhöz legközelebb a háromalakos Vízhordó asszonyok Mohácson címen ismert, 1904-ben készült festmény áll. (Repr.: Farkas 1957. 20. kép)
A Sokác lányok a Duna partján tehát Csók párizsi évei alatt festett sokác témájú, a bajai vagy mohácsi Duna partján született képeinek csoportjába sorolható. Keletkezése az 1905 és 1910 közötti évekre tehető. Az alkotás vélhetően azonos azzal a művel, amelyet, a jeles műgyűjtő, Dr. Baumgarten Nándor Ferdinánd 1910-ben a Nemzeti Szalon tárlatán vásárolt meg. A festmény később szerepelt a Műcsarnok 1927-ben megrendezett magyar életkép-kiállításán és Csók 1935-ös életműtárlatán is.
Révész Emese
Felhasznált irodalom:
- Lázár Béla: Csók István (Budapest, 1921. 19.)
- Kemény Simon: Igénytelen sorok Csók Istvánról (Művészet, 1926. 66-67.)
- Farkas Zoltán: Csók István (Budapest, 1957)
Kikiáltási ár: 1.800.000 Ft
